Peszách ünnepe a felszabadulás emlékét őrzi, és azt idézi, hogy Izrael gyermekei a több mint két évszázados egyiptomi rabság után, mintegy 3300 évvel ezelőtt tömegesen kivonultak Egyiptomból. A történetet - amely Izrael elnyomatását és mérhetetlen szenvedését, Mózes és testvére, Áron isteni küldetését, a nép megszabadításáért végzett fáradhatatlan tevékenységüket, az egyiptomi fáraó csökönyös kérlelhetetlenségét, az Isten rendelte katasztrófák sorozatát, majd a fáraó megváltozását és az izraeliták menekülését beszéli el - Mózes második könyvének 1-15. fejezete írja le. Ez az esemény a zsidó történelem epicentruma, mert ebben kristályosodik ki a zsidó nemzeti azonosság, ezáltal született meg a zsidóság mint szabad nép, és mert az egyiptomi szolgaság tanulságainak szilárd alapjáról szökkentek szárba a zsidó hit és etika jelentős fogalmai.

A Tóra "a kovásztalan kenyér ünnepének", chág hámácotnak nevezi Peszáchot, legfontosabb megkülönböztető jegyét határozva meg ezzel. Az imakönyv "szabadulásunk idejeként" - z'mán héruténu - is említi, legjellemzőbb tartalmi vonására utalva.

A legelterjedtebb a Chág HáPeszách elnevezés, ami azt jelenti: "Peszách ünnepe". A "peszách" az ünnep előesti pászkaáldozatra utal, amelyet Isten ígéretének - "...elkerüllek benneteket, és tirajtatok nem lesz pusztító csapás..." (2Mózes 12:13.) - emlékezetére hoztak. A "Peszách" név a Misnában és a rabbinikus irodalomban is közkeletű.

Peszáchnak a mezőgazdaságban is van jelentősége: a korai aratás idejét jelzi Izrael földjén. Az árpa aratásának kezdetét a Peszách második napján hozott különleges omeráldozattól számították.